Csontváz: A Nyugati sárkány (Eudarco magnificus occidentalis) erõs csontozattal rendelkezik. Nagy fej, hosszú nyak, széles váll, vastag lábak, erõs karok, és hatalmas szárnyak teszik robusztussá. Csontjai rend-kívül erõsek, de üregesek, és könnyûek, mint a madaraké.
Állkapcsa hatalmas, ki tudja akasztani, mint néhány kígyófaj, így nagyobb zsákmányt is pofájába tud fogni. Mindenevõ, ezért kétféle fogazata van. Metszõfogai hosszúak, borot-vaélesek; zápfogai pedig rágásra szolgálnak, mivel nem egészben nyeli le táplálékát.
A váll-rész, és a lapocka csontok vastagok, nagyok, hogy megtartsák a hatalmas szár-nyakat mozgató repülõizmokat. A szárny-ujjak csontjai nagyon hosszúak, hogy ki tudják feszíteni a köztük lévõ bõrhártyát repülés közben. Több fajtája is van a Nyugati sárkányok- nak, ezek csontvázában lehetnek különbség-ek.
A Keleti sárkány (Dracoserpens Lung orientalis) rendkívül hosszú, vékony csont-vázzal rendelkezik. Közepesen nagy feje, túl-zottan hosszú nyaka, rövid lábai, keskeny csípõje, és hosszú farka van. Ez a felépítés mozgékony, a kígyóéhoz hasonlatos. Teste minden irányba képes csavarodni, fordulni. A Keleti sárkány csontjai nem üregesek, és vékonyabbak is, mivel nincs szüksége repülõ-izmokra. Szárnya sincs, lévén föld-mágiát alkalmazva repül fizikai erõkifejtés helyett.
Izmok: A Nyugati sárkányok sokkal több izomzattal rendelkeznek, mint Keleti rokonai. Testének tömegét is fõként masszív repülõ-izmainak köszönhetõen tudja a levegõbe emelni. Fõ szárnymozgató izmai a Supra~spinatus és a Flexor alae major. Maga a szárny nem rendelkezik jelentõs izomzattal, ezek a fõ mozgatóizmok a mellkas és a lapoc-ka tájékán vannak.
Nagyobb izomkötegek találhatók még a hátsó láb, és a farok csontvázán. A Nyugati sárkány könnyedén visz embernyi súlyt repü-lés közben. Szintén jelentõs a nagy állkapocsizom, a Massetor, amelynek segítségével könnyedén átharap csontot is.
Külsõ: A sárkány óriásira nõhet fajtájától függõen. Az itt ábrázolt faj kb. 15 m hosszú, szárnyának fesztávolsága kb. 26 m. Ennek nagyon kicsi fülei, nagy szemei vannak, hátán tövisek ülnek, farka végén csontbuzo-gány van.
Minden sárkányfaj különbözõ, némelyiknek hosszú fülei, vagy háromszög alakú hús farok-buzogánya van. Van amelynek testét pikkelyek, van amelyikét vastag bõr borítja. A legtöbb fajta azonban pikkelyes.
A pikkelyek (és a szarvak, karmok is) sûrû elrendezésû szarusejtekbõl épülnek fel, amik egy rostos fehérje típusba tartoznak. A mikor megszületik a sárkány, pikkelyei puhák, nö-vekedése során keményednek meg. Vére vas-tartalmából, amely növényi táplálékból ered, szarusejtekkel keveredve acél keménységû pikkelyek képzõdhetnek. A pikkelyesedési folyamat a kikeléstõl számított egy év eltel-tével fejezõdik be.
-
-
A pikkelyek színe a szülõk génállományától függ. Rendszerint csak azonos a fajok páro-sodnak, de ha pl. egy zöld és egy arany színû párosodik, az utód lehet akár bronz színû is. A sárkány mintázata nem egy színbõl, hanem egy adott szín rengeteg árnyalatából áll. Ha a pikkelyek csillognak, és fényesek, akkor az állat egészséges. Ha beteg, pikkelyeinek színe kifakul, fénye tompul.
Néhány faj képes pikkelyei színének megvál-toztatására színtesteik pigmentsejtjeinek se-gítségével. Ezt érzelem, vagy a sárkány tudata is kiválthatja. Így megfélemlíteni is, és álcázni is tudja magát, attól függõen, hogy erõs, rikító színt, vagy a környezet színeit veszi fel. Tökéletesen tudja utánozni a kör-nyezete színeit, fényhatásait.
A pikkelyek fõ feladata a védelem. Könny-csepp alakúak, és egymást átfedve borítják a sárkány testét, járás közben ahogy elcsúsz-nak egymáson, surrogó hangot adnak. Az állat pikkelyeit képes felborzolni, ezáltal nagyobbnak tûnve félelmet kelteni, de testé- nek hûtésére is alkalmas: ilyenkor a levegõ, menetszél, vagy víz közvetlenül érintkezik bõrével.
A szárny az, ami megkülönbözteti sok lény-tõl. A hatalmas szárny az óriási bõrlebenyeivel sok sárkány sajátos jellemzõje. A szárny többnyire nagyobb, mint az állat teste, hogy alkalmas legyen nagy felhajtóerõ képzésére, ami felemeli, és fenntartja a nehéz testet repülés közben. A szárny felépítését tekintve olyan, mint egy láb, vagy kéz. Ha megnézzük a sárkány csontvázát, megfigyelhetõ, hogy a szárny egy végtag nagyon elnyújtott változa-ta. A két "kar-csont" (humerus és szárny radius) a testbõl futnak izmokkal és porcok-kal a szárny-könyékhez.
A könyéktõl 4 - 5 megnyúlt "ujjban" folytató-dik, melyek mindegyike karmokban végzõdik. Az ujjak egy csuklóizületben találkoznak. A csuklónál található egy hüvelykujj-szerû ka-rom.
A valódi felhajtóerõt az erõs szárnyak csap-kodása közben a lefelé lendítés adja, ezzel löki felfelé magát. Egy fiatal sárkánynak nincs elegendõ ereje még, hogy egy függõleg-es felugrással szálljon fel a sík talajról. Egy kisebb magaslatot kell keresnie felszállás-hoz, ahol a meleg légáramok (termik) segítik felemelkedni. Néhány év kell, hogy az erõs repülõizmok kifejlõdjenek, amelyekkel már sík talajról is fel tud emelkedni. A szárnyak kicsinek tûnhetnek a sárkány méreteihez és tömegéhez, de minden sárkánynak van vele született mágikus képessége, amivel segíti repülését. Ezzel kerüli el a fáradtságot, a megerõltetést a hosszú repülések alatt.
Szükség esetén fegyverként is használja szárnyait, de csak végsõ megoldásként, ugya-nis ha megsérülnek szárnyának bõrlebenyei, nagyon hosszú idõ után gyógyul meg, és lehet, hogy rosszul forr össze - a sárkány sosem repülhet többé. Ha támadás éri, rendszerint, felugrik a talajról, és elrepül, kikerülve támadóját. Ha megszorítják a földön, szárnyait összehúzza, és teste mellé szorítja. Amennyiben szárnyaival is harcol, lecsap vele, és borotvaéles szárny-karmaival fegyverzi le támadóját.
Belsõ tulajdonságok: A sárkányoknak is megvannak azok az érzékei, mint az ember-nek: látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés. Legtöbbjük azonban rendelkezik egy hatodik érzékkel is, amivel képesek "olvasni" mások érzelmeiben. Az öt alapérzék is nagyon jó a sárkányoknál, pl. 100-szor jobb a szaglásuk, mint egy kutyának. Megérzik a személyt, vagy állatot akár pár mérfölddel távolabbról is! A hatodik érzékük nagyon pontos bizonyos körzeten belül. Ha az illetõ erõs érzelmi állapotban van, mint pl. félelem, vagy gyûlölet, ez jelez a sárkánynak. Ez az érzék felelõs az u.n. "sárkányfélelemért" is. Ez egy körülzáró, megdermesztõ rettegés, amit a sárkány kelt abban, aki meglátja. Ezt gyakran ellenfele legyõzésénél is használja. Csak a legbátrabbak, vagy a legostobábbak ellen nem hatásos ez a félelemkeltés. Ez a "sárkányfélelem" általában auraként veszi körül a gonoszabb lelkû sárkányokat, de egy barátságos tündérsárkány sosem használja.
A tûz, ami a félelmetessé teszi a sárkányt. Ez a pokoli lehellet hamuvá égeti a húst és a csontot is. Persze, nem minden sárkánynak tüzes lehellete van. Némelyiknek jeges, vagy savas köpete van, néhányuk pedig sosem használja lehellet-fegyverét. Tény viszont, hogy a sárkányok legnagyobb része tüzet okád.
Az egész ott kezdõdik, amikor a sárkány zsákmányt ejt. Amikor megeszi táplálékát, a rendes gyomorba kerül emésztésre. Az emész-tés késõbb a második gyomorban folytatódik, ahol tovább bomlik alkotórészeire. Amellett, hogy a sárkány a szervezete számára hasz-nos tápanyagokat kivonja, a gyomorsavval reakcióba lépve hidrogén, szén- és kénhidro-gének is fejlõdnek gyomrában. Ezek a gázok mirigyekbe kerülnek a sárkány torka környé-kén, és a bennük felhalmozodó gázokat bármi-kor felhasználhatja. Ezek a gázok egyes fajoknál különbözõek lehetnek, a lángszínük, és lánghõmérsékletük különbözik. Többnyire hidrogént termelnek, amely lángja kb. 2000 fokos lehet. Amikor szüksége van a gázra, a mirigyekbõl a tüdejébe szívja. A hidrogént használó sárkányok levegõ nélkül keverik össze tüdejükben a gázt különbözõ kémiai anyagokkal, ami szintén a sárkány szerveze-tében termelõdik, majd ezt "felböffentve" a gázelegy láncreakciószerûen begyullad a levegõ oxigénjével találkozva, és gyorsan elég.
A szénhidrogéneket termelõ sárkányok 3 - 8 szénatomot tartalmazó gázokat állítanak elõ biokémiai úton (propántól - oktánig, illetve ezek telítetlen változatai is elõfordulhatnak).
A legerõsebb ezek közül a telítetlen acetilén (C2H2), amelynek lánghõmérséklete 2600 fok feletti. Ezek a sárkányok kénhidrogént (H2S) is kevernek lángjuk "üzemanyagába", mivel ennek kicsi a gyulladási hõmérséklete.
A hidrogént használó sárkányokkal ellentét-ben a szénhidrogéneket használó sárkányok levegõt is kevernek tüdejükben a gázelegy-hez. Tûzokádáskor ezt a gázt nagy nyomás-sal préselik ki tüdejükbõl, ami a szájpadlásuk nyílásán távozik. Nyelvük alján, és a nyelv-gödörben csontporcelán kinövés van, amit a gáz kifúvásának pillanatában összekoccant, ezzel szikrát képezve begyújtja a gázkeveré-ket, ami ezután szintén láncreakciószerûen ég el rendkívül gyorsan.
Hasonló elven mûködik a nem tüzet okádó sárkányok köpetének mechanizmusa is.
A jeges lehelletû sárkányok nitrogént, a savas lehelletûek sósavat, salétromsavat használnak. Vannak sárkányok, amelyek mágikus úton állítják elõ lehelletüket, de ezek gyengébb hatásúak, mint a biokémiai lehelettek.
Összességében a sárkányok különleges, méltóságteljes, és gyakran veszélyes lények. Intelligensek, mágikus hatalommal rendel-keznek, testük pedig maga egy erõteljes fegy-ver: állkapcsuk, lehelletük, karmaik, farkuk kész gyilkológéppé tehetnék, de a sárkányok bölcsebbek, mintsem hasztalan gyilkolásra használják erejüket. Legyõzésükre egy sima harcosnak karddal, pajzzsal, és vértekkel fel-fegyverezve nem sok esélye van, még tán tucatnak sem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
